Lehet, hogy másképp kéne hozzáállnom a dolgokhoz. Más oldalt kéne szemügyre venni.
Épp előbb diskuráltunk Judittal, hogy mennyire sok időm van, neki meg mennyire kevés. " A két véglet", mondta. :) Igaza is van.
Ilyenkor meg szégenli is az ember magát, hogy kissé haszontalan. De ha belegondolok példának okáért a mai napba, lehet, hogy mégsem.
Kezdem.
Reggel elvittem apám szerelőjének egy csónakmotort, megláttam először a házát, és egy olyan helyen, utcában voltam, Pécs szélén, ahol még ezeddig sosem. Ez már egy tapasztalás, élmény volt, és megjegyeztem, hol van a csávó.
Aztán, hazajöttem, és elkezdtem böngészni. Vagyis, fel is porszívóztam előtte.
Merthogy, kitaláltam, elhatároztam és megfogadtam: kissé megreformálom, átalakítom az életemet. Vagyis, nem is annyira, csak de mégis nagyon. Hogy hol, hogyan? Hát kérem, az egészségemre gondolok elsősorban. Elkezdek mozogni.
A héten lesz a névnapom, egy táskát szerettem volna először...de aztán, most kitaláltam, hogy egy szobabicikli! Mármint, anyuéktol, mamáéktól, meg adok hozzá egy kis pénzt én is. Meg majd a jövő héten érkező kicsiny keresetemet. Szóval, tegnap este el is voltam egy kis körbenézésen a praktiker-metro-teszkó-s hármasban, és a metro multinacionális vállalat nyerte a tendert: kinéztem egy mágnesfékes, extrafasza, tökjó gépet, "potom" 19 ezer forintért. Tud kalóriát mérni, pulzus, anyámkínját, mindent... Szóval, holnap elmegyek és meg is vásárolom, előlegesen ezt a ketyerét.
Szeretek bringázni, tekerni, ilyenek, és ez nem rossz dolog azért.
Aztán, fogyiprogramot is fogok csinálni. Vagy valami étrend/táplálékbevitelmennyiség, akármilyen változtatást fogok véghezvinni. Már egyébként rajta is vagyo ka témán.
Szóval, ezeket is elhatároztam ma. Meg, olvastam csomó mindent a kalóriabizbaszokról, meg még fogok is.
Kicsit most egy olyan időmet élem, hogy ráérek rendbetenni az életem, az egészet, ami vagyok. És ez kell, én érzem. Amúgyis olyan ember vagyok, aki a változatosság megszállotja és híve.
És ezek hiába apró dolgok, mégis valamik. Lehet, hogy csak nyugtatom magam, de nem biztos. No mindegy.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.