Asszem, ez egy forduló. 20 egyszer vagy, és itt vége egy olyan időszaknak, hogy 1-el kezdődik a születésnapod. És bennem most kezd tudatosulni, hogy "fiatalabb nem leszel", illetve az is, hogy a 30 éves valaki csak 10el több nálam, ami nem egy tetemes. És hát, ha nem az, akkor lassan az is jön. Egyszerűen, gyorsan halad az idő, röpül, meg nem állítható.
Viszont, totál örülök ma: annyi ember felköszöntött, hogy csak na, olyanok is, akikre soha nem gondoltam volna. Plusz, az új kollegák, a főnökék, az itteniek is mind-mind boldog szülinapot kívántak, illetve nemrég szóltak, hogy most parti lesz, és megyünk valahova, úgyhogy olyan fél 10 körül indulás. És mára még egy ajándék szabadnapot is kaptam. Lehet ennél szebb ?!
Aztán, mivel szép idő volt, elbringáztam itt a környékre, egy faluba, ami úgy 10 kilométerre van. Szép kis hely, ettem egy tésztasalátát valahol meg egy tényleg fantasztikus, HB Traunstein sört. Nagyon jó volt, ismételten azt kell, hogy mondjam! Aztán még itthon is 1-2 sörszi' legurult, és még este is. Úgysem iszom egyébként itt...
Aztánhát, ennyi. Holnap már tutira meló, egy kis kereset is lesz remélem, pár napon belül pedig a bankszámlámon életem első, igazi fizetése. Méghozzá, euróban .
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.