Jaj. Fáradt vagyok. És most kezd leesni a tantusz, hogy valami nem oké. Vagyis, egyáltalán mi az oké?! Az, hogy az ember megszokta, 12 és fél évig, hogy valahova tartozik, bejár tanulni, rutinszerűen. Aztán, egyszercsak ez a dolog megszakad. Nálam most szakadt meg, persze a saját akaratomból. És ennek egyre inkább örülök is. Mármint, hogy a Jog-ot sztornóztam. Fölöslegesen nem szivatom magam. Általában...
És persze ez a "megállás" csak szünetelő időszak. Semmi komoly.
Szóval, az, hogy itthon vagyok, nem is lenne rossz. Csak, valahogy hiányzik egyféle rendszer az életemből. Valahogy ez a rendszertelenség elviszi a napokat, hihetetlen gyorsan, és valahogy értelmetlenül. Nem fogom fel, hogy egyik nap vasárnap van...a következő nap meg már a következő vasárnap. Suhannak a napok, és nem tudom megállítani őket.
Tehát, összefolyik kicsit most az életem. Nem nagyon vannak célok. Mármint, nyílván vannak távlati céljaim, csak ezek messzinek tűnnek. És kellenek nekem közeli célok is, hogy tudjak valamiben erősen fogódzkodni, hogy legyen egy stabil pont az életemben.
Tengek, lengek. És ez a stabil pont hiánya valahogy kezd maga alá ásni. Nem arról van szó, hogy nem érzem jól magam, mert tényleg sok-sok dolog most úgy érzem, körülöttem jó. De persze, mint mindíg, vannak dolgok, amik nem. Vannak, amik nem működnek úgy, ahogy kellenének.
Most péntek este van, sokan nem otthon töltik ezeket az órákat, hanem társaságban. Jó, én tegnap is abban voltam. Megpróbáltuk a Torkos Csütörtököt Judittal, meg Kékkel, és nekem tetszett. Pécsi kis házias étterem, Teca mama vendéglője. A beszédstílus velünk:"Jaj, drágáim, mit kértek?!" :) Aranyos volt. Főleg furák az érzelmek ilyenkor, amikor valami olyan zenét hallgat az ember blogírás közben, ami csodaszép.
Vagyis talán, az érzelmek, a remények, a vágyak, az emlékek, a tapasztalások, a levegő és a fáradtság különös egyedi hoz ki az emberből egy olyan leírhatatlan érzést ilyenkor péntek este, aminél különösebbet ritkán tapasztalsz.
Itt ez a szám:
Hallgassátok meg úgy,hogy közben csak kinéztek a fejetekből, és szép vágyakra, reményekre gondoltok, semmi gondra és rosszra. Én beleszédülök...
Ugye, hogy milyen jó...?!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.