Döglődés. Tegnap egy kis fáradtság, másnap, minden szar.
Szombaton ellátogattam Tiborcos szalagavatóra, Tamiék, Tekláékhoz. Szépek voltak, ügyesek, szépen táncoltak a csini ruhákban. Nekem tetszett. Főleg, hogy megint egy szelet osztálytalálkozó is kialakult. Voltunk páran, dumáltunk, pezsgőztünk, nézelődtünk. Kinek, mi, hogy sikerült, teljsedik be, vagy éppen mégsem.
Aztán, egy kis Mozaiq Fanniékkal, miegymás, ivászat, stb. Csikivel is lejött a későbbiekben, és végül, ketten kikötöttünk a szokásos helyen: Betonos. 3ig kb, fáradtan haza, mert előző nap a 4 óra alvás után Mohácson is voltam apámmal vásárban. Szarrá fagytam, a jobb kézfejemet a pakolás végére nem éreztem. Kellemetlenül KO vagyok most. Nagyon. Még mindíg.
Múlt héten egész sok dolog történgetett, mint például, hogy megüneppeltük Fánní szülinapját (Mégegyszer Sok Boldogságot!;), meghát, mittudomén...megláttam Sipi apját Montéban, másnap szülinapozni. Neki is minden jót az éterbe ! :) Meg, mittudomén...
Nyaka Zsófival, áltsulis osztálytársammal találkoztam, és beszélgettem fél órát, órát az árkádban pénteken. Meg, Bettiékkel is összefutottunk, meg seggreestem a teszkóparkolóban, kocsiért menet. Meg ilyenek. Sokminden.
Most megpróbálom sokadik nap után összeszedni magam, és készülni, meg rendezkedni. Írtam, meg Tomi is, leveleket fanciáknak, Párizsba, a fogadással kapcoslatban. Páran válaszoltak is, és 2 éjszakára már lenne is szállásunk. Az utolsó kettőre. Még várunk pár napot, a többiek hátha válaszolnak, ilyesmi.
Meg össze is pakolok, már nem is tudom, hány napja tervezem. Tiszta por, meg kupleráj most a szobám. Az utóbbi időben nem sűrűn fordul elő.
Asszem holnap lesz TTK nyílt nap. Elmegyek Pacuval, körbenézünk, megkérdezek pár dolgot a pedagógiával kapcsolatban is, meg mindennel, ami eszembe jut. Aztán, újból leadom a felvételi lapokat, igazolványkép, csuhallya...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.